Negatív

A világ "miértjei" -re keressük a választ. Vitaindító rövidebb-hosszabb vezérfonálból kiindulva szeretnénk mindent megfejteni. Oldalunktól nem áll távol az emelkedettnek tűnő témák bolygatása sem, esetenként filozófikus tartalom is megjelenik. Talán az oldal jelszava lehetne a címben is szereplő Negatív szó is, ami kifejezi azt is, hogy nem vagyunk optimisták! Ebbe belefér a pesszimizmus és a realizmus, ami egybe is esik néha (sajnos). Olykor szomorú témákat ironikusan fejtünk ki, hogy ezzel viccessé és nyomatékossá tegyük azt.

Friss topikok

  • Jerome Moro: Nagativizmus – szüleim haláltáncára emlékeztet a szó. Anyám küldetésszerűen tagadott (negált, elle... (2012.02.05. 17:23) Konstruktív negativizmus
  • Felicitasz: Szerintem az anya és a gyerek érdekeit nem érdemes élesen elválasztani. Teljesen igazad van abban,... (2010.08.06. 22:34) Akik otthon akarnak szülni...
  • konnor: "Ugyanis ez a bajszos fiatalúr nem volt nagyszerű ember, de még csak jó költő sem (arról nem is be... (2010.03.18. 17:34) Petőfi Sándor, a legnyomibb, magyarnak tartott költő-szerűség
  • keksz*: Az jó, ha van ilyen program már alsósoknak (bár nem értem, hogy a tanítónénik maguk miért nem tudj... (2009.05.12. 12:07) Kire bízzuk a gyerekek tanítását?
  • vagy_-_vagy: Engedtessék itt meg egy önkényesen kiragadott idézet Kierkegaard eszmefuttatásából: "A nyelvben r... (2009.03.20. 17:45) Gyilkos szavak

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ClustrMaps

Védjük az állatokat!

"Gnóthi szeauton!" - Ismerd meg önmagad!

2007.06.09. 13:28 | keksz* | 7 komment

 

A negativ.blog.hu oldalon felvázolt problémák egyik alapvető okáról fejtem ki a gondolataimat. Nevezetesen az önismeret hiányáról, arról, hogy sokan nem tudják objektíven szemlélni magukat. Ennek hiányában pedig ne csodálkozzunk azon, hogy bábként mozgatnak bennünket, befolyásolási technikákkal úgy irányítják a döntéseinket, választásainkat, ahogy csak az üzleti érdekeik megkívánják.

 

A legtöbb ember önismereti mélysége megragad azon a szinten, hogy „hirtelen haragú vagyok”, „nekem a család számít a legjobban” stb., ami lehet igaz, csak éppen felületes. Hiszen az embereket nem lehet egy-egy dimenzió mentén elhelyezni, mert a személyiségük jóval összetettebb (egyfajta dinamikus és bonyolult struktúra). Persze szoros összefüggésben áll a megítélés szintje a gondolkodási műveletek fejlettségével. Van, aki ilyen szélsőségek között tud csak dönteni (vagy A vagy B), mások pedig észreveszik a kettő közötti árnyalatnyi különbségeket (van A1, A2, A3….A124…B1, B2…), megint mások rájönnek arra hogy ez bonyolult szerkezetekbe szerveződik. Éppen ezért nem tudom elfogadni azokat a leegyszerűsített beosztásokat, amelyek a különböző újságok személyiségmérő tesztjei alapján előállnak. Ugyanebből az okból hibásak a horoszkópok. És hányan hisznek benne, hányan hiszik magukat olyannak, ami ott le van írva! És milyen jó üzletet lehet csinálni belőle… Megjegyzem, a trükkje nagyon egyszerű: mindenhova olyan általánosításokat írnak, amelyikkel egyet tudok érteni, mert egyetemesen minden emberben megvannak azok a tulajdonságok (pl. „a kisebb összezördülések”, „munkahelyi problémák oldódása”, „kifáradás” mindennapi esemény, mégis azt hisszük, hogy ez nekünk személyre szabottan szól…)

 

Bár a tiniújságokban megjelenő tesztek felvetnek egy kérdést: mikorra kell kialakulnia az önismeretnek? Mert a kamaszok személyiségfejlődésében még elfogadható, hogy ilyen egyszerűbb kategóriákon kezdik megismerni magukat, majd ez folyamatosan finomodik. De amikor a 40 éves Kati néni is ezt olvassa, és ez alapján ítéli meg magát?? Határozottan állítom, hogy a felnőttség egyik kritériuma az, hogy ki mennyire képes objektíven szemlélni magát.

 

Tikk-takk. Vajon mi az oka az önmegfigyelés hiányának? Tikk-takk. Az, hogy a rohanó világunkban az ember nem tud megállni egy pillanatra sem, és elgondolkodni magán, az életen, a világon? Tikk-takk. Sürgeti az idő, így megelégszik a felületes dolgokkal is. Kipipálja a sok aznapi feladat mellett ezt is. Ugyanannyit jelent számára az önismeret, mint a reggeli kávéfőzés (persze azt is kapkodva - tikk-takk) vagy a parizer megvásárlása. Miért fél a XXI. század embere attól, hogy találkoznia kell önmagával? Miért dug Mp3-lejátszót a fülébe futás közben? Mert csend van, és máskülönben gondolkodnia kellene… Így legalább elnyomja valami zaj a belső harmónia nyugalmát… Tikk-takk. Tikk-takk. Van még olyan ember ma, aki fogja a batyuját és elindul Delphoi-be, ahol a jósda tetején ez fogadja: „Gnóthi szeauton!”? És megáll, és azt mondja magában: „Oké, eljöttem idáig, ez most mindennél fontosabb. És igaza van a feliratnak, ezért nem lépek be oda, ahol mások mondják meg helyettem, hogy ki vagyok. Hanem ezentúl én magam fogom önerőből, önakaratból megfigyelni a saját magam.

 

Az önismeret egyrészt teljesen lehetetlen (több okból is: a személyiség állandóan változik; vannak összefüggések, amelyeket átláthatatlanok…), másrészt mégis egy ideál, amelynek az elérésére akkor is törekedni kell, ha tudjuk, hogy sosem lesz a miénk. És legyen a lehető legmélyebb, mindenre kiterjedő. Akár meg is békélhetnénk magunkkal, ha ismerjük a határainkat, hibáinkat, indítékainkat, ellentmondásainkat, függőségeinket. Ha ismerjük, talán tudunk is rajtuk uralkodni.

 

De aki, ezt nem teszi meg, az nem csak magát nem ismerheti, hanem másokat sem. Hányan tartják magukat jó emberismerőnek, holott magukról még azt sem tudják, miért olyan fontos nekik, hogy ezt folyton hangoztassák. Ezért olyan feszültek az emberi kapcsolatok. Nem engedik meg maguknak, hogy mások megismerjék őket!

 

Mennyivel jobb lenne ez a világ, ha az emberek ismernék saját határaikat, és e szerint tagozódnának be a társadalomba (pl. nem akarnának egyetemre/főiskolára menni olyanok, akik nem tudnak a világról és magukról egy szót sem). Persze én már annak is örülnék, ha az övéktől eltérő véleményt is végiggondolnák (legalább fenntartanák annak a lehetőségét, hogy ők tévednek és ennek objektíven utánajárnának)…

Címkék: világ hiány pesszimizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://negativ.blog.hu/api/trackback/id/tr895636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keksz* · http://negativ.blog.hu 2008.05.24. 08:25:58

Arról nem is beszélve, hogy ennek köszönhetően megnőtt a pszichológusokhoz járók száma. Velük nincs is gond, ők értenek az emberi psziché működéséhez és segíteni is tudnak. A gond csak az, hogy a páciens feladata lenne, hogy felismerje a problémát és szilárd önismerettel kijelölje a megfelelő utat saját magának (pl. ilyen mondásokra gondolok, hogy "légy sorsod kovácsa" stb.).

Hiszen önismeret nélkül nincs öngyógyítás sem. Ezért olyan sok napjainkban a depresszív beteg.

_Cicero_ 2008.05.28. 01:21:20

Kedves keksz*!

A pszichológusokkal kapcsolatban lenne egy hozzáfűznivalóm. Magyarországon szinte szégyelni kell, ha valaki pszichológushoz jár! Egyből súlyos személyiségzavarokat feltételeznek, beteg deviáns embert látnak az illetőben, akitől félni kell. Pedig pont Ő az aki beismerte, hogy nincs rendben a világa, és elég bátor hozzá, hogy vállalja is. Megbecsülés helyett lenézik. Ez itt egy bevett szokás. Na persze nem akarok általánosítani, de szerintem ez a közvélekedés. Él is a szóhasználatban az "agyturkász" kifejezés, illetve a "dilidoki".
Én mindenkinek azt mondom, hogy a lélek és az élet útmutatója a filozófia. A beteg lélek orvossága a pszichológia. A kettő felcserélhető, együtt is alkalmazható, de az feltétlenül igaz, hogy mindkettőre szükség van. Csak persze a gyakorlat megint más. Ahelyett hogy az önismeretről, vagy a szabad akaratról filozofálnának, inkább csak butaságokkal foglalkoznak, vagy mint ahogy ti is írtátok, kirekesztik a gondolatokat. Mert gondolkodni fáj, mert az önismeret fáj. A pszichológia is kimerül a kamaszok közt a "lelkizésben" amely valamilyen szinten hasznos is. Ha komolyabb a baj, akkor persze pszichológusoz kell fordulni. Csak sajnos ez nehéz, mivel a társadalom stigmája elriaszt. Magam tapasztalom, hogy ha filozófiáról akarok beszélni, a legtöbb esetben csitítanak, vagy egyszerűen ignorálnak. Talán pont ezért írogatok ide :)
Összefoglalva a lényeget, oktatni kéne mind a pszichológiát és a filozófiát is (nem elsikkasztani az erre szánt órákat), önkontrol és önismeret birtokában lévő egészséges felnőtteket nevelni.

keksz* · http://negativ.blog.hu 2008.06.12. 17:26:29

Kedves DaTa!

Én sem értem, miért az idegenkedés a pszichológusoktól. Hiszen mindenki elmegy a barátnőjéhez/szomszédasszonyhoz és kipanaszolja az életét, az meg ad neki pár életbölcsességet. Ugyanez történik a pszichológusnál is (és ne mondja senki, hogy "húú, ez azért más, mert ő idegen", mert nemegyszer kértek már tőlem buszmegállóban tanácsot az életükhöz vadidegenek:-)). Annyi a különbség, hogy a pszichológus jobban ért az emberi psziché működéséhez...

Voltaképpen mindenkinek pszichológusnak kellene lennie (erről szól a cikk is), még ha nem is egyetemi szinten. Sok ember szeret is okoskodni mások életéről, de a magáén egy percig sem gondolkodik el. Ne ez a baj!

Viszont azt is tudom, miért ilyen nehéz, hogy miért "fáj az önismeret". Az ember szereti kiszámíthatónak és biztonságosnak érezni a világot, de legalábbis a környezetét. Pedig nem az, az ember önmagával ellentmondó dolgokat tesz, az ember (mindegyik, én is!) egy csupa hibás és problémás paradox lény. Ezt ugye nem is olyan könnyű beismerni. Ráadásul egy csomó magatartásszabály (pl. erkölcs, vallás, jog) tiltja azokat a dolgokat, amikre sokszor gondolunk. És mivel szeretünk megfelelni, ezért nem akarjuk belátni, hogy olyanok vagyunk, akikre nem minden esetben büszke az Alkotmány/Isten/Közerkölcs. Hogy ezt a kellemetlen érzést ne kelljen átélni, a felettes én (superego) elnyomja az e felé irányuló gondolatainkat, és eltereli más (egyszerűbb) dolgok felé. Így nem ismerjük meg önmagunkat, mert az kellemetlen lenne, s inkább maradunk a felületes látszatnál...

Ne tegyük, ki lehet bírni azzal a tudattal is az életet, hogy tele vagyunk hibákkal!!!

keksz* · http://negativ.blog.hu 2008.06.17. 13:37:09

off:

DaTa!
Írj már egy bejegyzést a saját blogodon arról, hogy "a filozófia a lélek és az élet útmutatója"! Érdekel a téma, meg szívesen is beszélgetnék (vitáznék:-) róla...

_Cicero_ 2008.06.17. 22:00:46

Keksz*!

Nagyon szívesen, de még van egy pár vizsga hátra. Ígérem miután befejezem, szóval kb egy hét múlva jelentkezem. :)

KillBill 2009.03.04. 16:27:12

Az önismerettel kapcsolatban: szerintem én tényleg jól meg tudom ítélni az embereket. Legalábbbis az előző 30 év az életemben ezt igazolta. Azonban sajnos az is igaz, hogy a másik ember megismerése nem mindíg könnyű. Sajnos "kifogtam" egy olyan "jó bartátot", akiről azt hittem, hogy az, s kiderül mégsem. Ez egy őrült nagy csalódás volt számomra, vagyis inkább egy igazán nagy pofon az életemben. Szerintem az akit barátnak tartottam (szinte már már testvérnek neveztük egymást) olyan kétszínűen viselkedett (s erre sajnos csak későn jöttem rá, nem is értettem miért....) hogy most igazán nagy bajban vagyok miatta. Hozzá kell tenne ha nem is vagyok mindennapi szinten jártas a pszichológiában, de elég mélyen tanulmányoztam a személyiségpszichológiát, a nonverbális kommunikációt, a criminal profilinget, és még sok más ide kapcsolható tudományt. (mert ezek bizonyos szinten érintik a szakmai érdeklődésemet is) És ezek ellenére belefutottam egy olyan csapdába...... Nos a kedves "barát" (rá mondhatják azt, hogy akinek ilyen barátja van, annak nincs szüksége ellenségre!!!) olyan de olyan mélyen a szemembe nézve bizonygatta az igazát, pontosítva a szó szoros értelmében véve úgy hazudott a szemembe, hogyha nem tudom ott ülve mellette, hogy amit most mond az a szemenszedett hazugság, akkor még el is hiszem. Nem világosítottam fel arról, hogy mindent tudok kis viselt dolgairól, inkább mindennek utánanéztem amit hallottam tőle, s utána lehetett érdeklődni. Sajnos elmondható róla, az is, ha kinyitja a száját már akkor is hazudik, sőt ha kérdést tesz fel, szinte már akkor is hazudik, s ezt olyan profi módon csinálja, hogy erre csak olyan ember képes.... aki mondhatni született hazudozó. Nem tudom találkoztatok-e ilyen emberekkel, de óvjon meg tőle az ég mindenkit. Ő hazudott olyan kicsi apró dolgokban aminek semmi de semmi értelme nem volt, és olyanokban is, amik szinte sorsfordító dolgok. Most miatta vagyok bajban, s egyszerűen azon gondolkodom, hogyan tudnék megszabadulni tőle. Olyannyira profin csinálja a dolgait, hogy egy életvédelmis rendőr alezredes ismerősöm is csak akkor kezdett vele szemben gyanakodni, miután őt is figyelmeztették erre, s ő volt az, aki engem is figyelmeztetett. Pedig olvastam egy nagyon jó kis könyvet is amelyet egy poligráfozással foglalkozó egyetemi oktató írt 33 éves pályafutását követően, leírva benne azt, hogy milyen jegyek azok, amik az emberi hazugságra utalhatnak, vagy épp biztossá teszik azt... S mégis így jártam.... Azóta tudom, vannak olyan emberek, akiket sohasem fogunk tudni megérteni, s olyanok, akiktől hiába óvakodunk, mégis csapdájukba futhatunk.

keksz* · http://negativ.blog.hu 2009.03.04. 18:56:12

Köszönjük a hozzászólásaidat és a történeteidet, KillBill!

Bizony a leírásodból is kiderül, hogy az ember a másik megítélésében mennyire tévedhet. A másik tudatosan vagy nem tudatosan megtévesztő jeleket küld(het). Vagy tiszták a jelei, csak mi dekódoljuk azt rosszul (pl. más hátterünk miatt számomra egész mást jelent adott jel). Emiatt sok kapcsolat (baráti, szerelmi, stb.) megy tönkre, pedig csak beszélgetni kellene...

És ez a tévedés még akkor is fennáll, ha tudatosan figyeljük a másikat/önmagunkat, ráadásul akár képzettek is vagyunk "emberismeretből"...

Nem is tudom, kit nehezebb kiismerni: magamat vagy a másikat....
süti beállítások módosítása