A negativ.blog.hu oldalon felvázolt problémák egyik alapvető okáról fejtem ki a gondolataimat. Nevezetesen az önismeret hiányáról, arról, hogy sokan nem tudják objektíven szemlélni magukat. Ennek hiányában pedig ne csodálkozzunk azon, hogy bábként mozgatnak bennünket, befolyásolási technikákkal úgy irányítják a döntéseinket, választásainkat, ahogy csak az üzleti érdekeik megkívánják.
A legtöbb ember önismereti mélysége megragad azon a szinten, hogy „hirtelen haragú vagyok”, „nekem a család számít a legjobban” stb., ami lehet igaz, csak éppen felületes. Hiszen az embereket nem lehet egy-egy dimenzió mentén elhelyezni, mert a személyiségük jóval összetettebb (egyfajta dinamikus és bonyolult struktúra). Persze szoros összefüggésben áll a megítélés szintje a gondolkodási műveletek fejlettségével. Van, aki ilyen szélsőségek között tud csak dönteni (vagy A vagy B), mások pedig észreveszik a kettő közötti árnyalatnyi különbségeket (van A1, A2, A3….A124…B1, B2…), megint mások rájönnek arra hogy ez bonyolult szerkezetekbe szerveződik. Éppen ezért nem tudom elfogadni azokat a leegyszerűsített beosztásokat, amelyek a különböző újságok személyiségmérő tesztjei alapján előállnak. Ugyanebből az okból hibásak a horoszkópok. És hányan hisznek benne, hányan hiszik magukat olyannak, ami ott le van írva! És milyen jó üzletet lehet csinálni belőle… Megjegyzem, a trükkje nagyon egyszerű: mindenhova olyan általánosításokat írnak, amelyikkel egyet tudok érteni, mert egyetemesen minden emberben megvannak azok a tulajdonságok (pl. „a kisebb összezördülések”, „munkahelyi problémák oldódása”, „kifáradás” mindennapi esemény, mégis azt hisszük, hogy ez nekünk személyre szabottan szól…)
Bár a tiniújságokban megjelenő tesztek felvetnek egy kérdést: mikorra kell kialakulnia az önismeretnek? Mert a kamaszok személyiségfejlődésében még elfogadható, hogy ilyen egyszerűbb kategóriákon kezdik megismerni magukat, majd ez folyamatosan finomodik. De amikor a 40 éves Kati néni is ezt olvassa, és ez alapján ítéli meg magát?? Határozottan állítom, hogy a felnőttség egyik kritériuma az, hogy ki mennyire képes objektíven szemlélni magát.
Tikk-takk. Vajon mi az oka az önmegfigyelés hiányának? Tikk-takk. Az, hogy a rohanó világunkban az ember nem tud megállni egy pillanatra sem, és elgondolkodni magán, az életen, a világon? Tikk-takk. Sürgeti az idő, így megelégszik a felületes dolgokkal is. Kipipálja a sok aznapi feladat mellett ezt is. Ugyanannyit jelent számára az önismeret, mint a reggeli kávéfőzés (persze azt is kapkodva - tikk-takk) vagy a parizer megvásárlása. Miért fél a XXI. század embere attól, hogy találkoznia kell önmagával? Miért dug Mp3-lejátszót a fülébe futás közben? Mert csend van, és máskülönben gondolkodnia kellene… Így legalább elnyomja valami zaj a belső harmónia nyugalmát… Tikk-takk. Tikk-takk. Van még olyan ember ma, aki fogja a batyuját és elindul Delphoi-be, ahol a jósda tetején ez fogadja: „Gnóthi szeauton!”? És megáll, és azt mondja magában: „Oké, eljöttem idáig, ez most mindennél fontosabb. És igaza van a feliratnak, ezért nem lépek be oda, ahol mások mondják meg helyettem, hogy ki vagyok. Hanem ezentúl én magam fogom önerőből, önakaratból megfigyelni a saját magam.”
Az önismeret egyrészt teljesen lehetetlen (több okból is: a személyiség állandóan változik; vannak összefüggések, amelyeket átláthatatlanok…), másrészt mégis egy ideál, amelynek az elérésére akkor is törekedni kell, ha tudjuk, hogy sosem lesz a miénk. És legyen a lehető legmélyebb, mindenre kiterjedő. Akár meg is békélhetnénk magunkkal, ha ismerjük a határainkat, hibáinkat, indítékainkat, ellentmondásainkat, függőségeinket. Ha ismerjük, talán tudunk is rajtuk uralkodni.
De aki, ezt nem teszi meg, az nem csak magát nem ismerheti, hanem másokat sem. Hányan tartják magukat jó emberismerőnek, holott magukról még azt sem tudják, miért olyan fontos nekik, hogy ezt folyton hangoztassák. Ezért olyan feszültek az emberi kapcsolatok. Nem engedik meg maguknak, hogy mások megismerjék őket!
Mennyivel jobb lenne ez a világ, ha az emberek ismernék saját határaikat, és e szerint tagozódnának be a társadalomba (pl. nem akarnának egyetemre/főiskolára menni olyanok, akik nem tudnak a világról és magukról egy szót sem). Persze én már annak is örülnék, ha az övéktől eltérő véleményt is végiggondolnák (legalább fenntartanák annak a lehetőségét, hogy ők tévednek és ennek objektíven utánajárnának)…
