„Mint a népmesében, ahol a Nap és a Szél veszekszik, és az utóbbi óriás fuvallatot fúj, úgy repít most is a fogyasztói társadalom mocska háborúba minket. A vegyszer-fiolák hadserege már felállt, lakásajtónk előtt sorakozik, és soha-nem-ismert erejével a végső csapásra készül. Szegény Föld anyánk már alig tud sóhajtani is.” /A 77 legszebb Tesco gazdaságos népmese, 2010/

Miért van az, hogy az emberek elfelejtik, hogy ők is a Föld szerves (!) részei? Miért akarják élettelen burokkal körbevenni magukat? Mitől van az, hogy két kézzel irtanak minden (elsősorban mikroszkopikus méretű) életet maguk körül? Mert bizony egyre több az olyan ember, aki mindenféle eszközzel próbálja sterillé tenni az ételeit, bútorai felületét, kertjét stb. Hallottam olyan érvelést, hogy azért a műanyag virág „jobb, mert nem szárad el, nem kell vele sokat foglalkozni és amúgy is szebb” (hát esztétikai vitába most nem megyek bele, pedig igazán megérdemelné az ilyen ájlávmádeincsájna, hogy jól pofonvágjuk, hátha rendbejön az ízlése). Komolyan mondom, az ilyenek ha megtudnák, hogy az emésztőrendszerükben több millió baktérium van, kétségbeesnének és rohannának a személyes vegyszerészükhöz, hogy irtsa ki belőlük az utolsó szálig. Szóval sok területen jelenik meg ez az emberi butaság, mindenki képzeljen maga elé egy ilyen helyzetet (én az egyszerűség kedvéért egy akváriumban, mint minirendszerben lejátszódó folyamatot mutatok be). De hát ezzel magunk alatt vágjuk a fát! Szépen kiirtjuk magunk körül az életet (például kiirtanak Magyarországnyi méretű esőerdőt, hogy luxusszálloda épüljön a helyére), és a végén nem lesz meg a saját életfeltételünk sem. 

Először nézzük a viszonylag jól felépített akváriumot (nem találtam olyan képet, ahogy elképzeltem, de ez is megteszi – a többit képzeljük hozzá). Nem a legtisztább, kicsit zavaros, kusza elrendezés. Nekem mégis harmonikus, mert nem erőszakolja meg a világ természetes rendjét. Van élet, van halál, vannak kölcsönhatások benne. A víztisztítás természetes (vannak kis csigák, és algaevő halak). Ez így működik, és kész…

Aztán itt van ez a magányos hal ketrecében. Sokaknak ez a látvány okozza a harmonikus nyugalmat. Való igaz, semmi zavaró fűszál, zümmögő bogár (nem lenne jobb mindent betonnal beborítani?!). Steril víz (gondolom a természetes környezetétől erősen eltérő csapvíz). Ráadásul gömb alakú akvárium. Tökéletes szimbóluma annak, hogy az ember a kezében akarja tartani az egész Földet (még ha így lekicsinyítve, absztrahálva is). A gazdi délután csöpögtet pár csepp víztisztító folyadékot, este pedig nem érti, miért döglöttek meg a guppik, hiszen ő tisztán tartotta őket (valósan megtörtént)…

És hogy mi az oka ennek? Van pár ötletem:

• hideg gazdasági számítások („élj a mának, harácsolj, és tojd le, mi lesz 20 év múlva”-féle életfilozófia)
• az érdekszervezetek által elferdített ízlés (vegyük csak a sok olcsó műanyag szart)
• információhiány (azt hiszik az emberek, hogy tényleg káros az udvaron pár moha).

De legfőképpen az egyetemes emberi beképzeltség, a „mi vagyunk a világ urai”-érzés. Közhely ugyan, de igaz: a világ megvan minélkülünk, de fordítva nem. Mi csak egy parányi része vagyunk a nagy természetnek. Bár ez a tény az egyháznak sem tetszik – hülye önteltek, akik azt hiszik, hogy az isten őket szereti a legjobban. Hát egy ilyen kivételező isten nekem biztos nem kéne. Szóval a lényeg, hogy egy bonyolult összefüggésrendszer szinte jelentéktelen tényezői vagyunk, mégis azt hisszük, hogy az urai az egésznek. Óh, balga emberiség!

Egyébként az a legszörnyűbb, hogy ezt a hibás igényünket még ki is elégítik a cégek (hiszen jövedelmet kapnak érte). Raktárak vannak megtömve mindenféle fölösleges kemikáliával. Termékeket reklámoznak azzal, hogy megakadályozza a moszatok képződését (jó, sok helyen tényleg szükséges, de nem mindenhol!!)

Szóval a helyzet szörnyen negatív, és tennünk kell ez ellen!