„Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.”
Az emberi kommunikáció hajdanán rendületlen volt. Minden szabadon áramlott a két fél között. Az emberi kommunikáció két ember között zajlott le. Éva nem tudott még msnezni Ádámmal. Beszélgettek egymással, együtt háltak, együtt teremtették meg a saját környezetüket, egzisztenciájukat. A kommunikáció mögött az önreflexió elveszett. Nem szégyelltek semmit önmagukban, őszinték voltak, ahogy ezt a paradicsomi állapotot általában fel szokás vázolni.
„És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.”
Itt kezdődik a modern kor Ádám és Évájának apokrif tragédiája. A kommunikációba belekerült egy olyan elem, amely zavarja azt. Fellép egy torzulás, amikor már nem mutatják meg teljesen magukat. Az Én többé már nem egyezik a test és a lélek harmóniájával. Az Én-t takarja a figefa levele. Természetesen átvitt értelemben beszélek.
Elkezdődik az az ördögi kör, amelynek mi már születésünk óta részesei vagyunk, illetve kialakult bennünk. Alapvetően az Énnek a takarása vezet el bennünket a fokozatosan a problémához.
Mindenki szereti az Énjét takargatni, illetve inkább úgy mondanám, hogy általában mindig van egy olyan határ, amit nem mutatunk meg a másiknak, legyen ő a párunk, vagy anyukánk, vagy gyerekünk stb. Mindig van egy olyan rész, amit nem fogunk kiteregetni. Tulajdonképpen az evolúcióból és a pszichológiából jól ismert énvédő mechanizmusról van szó. Ez a rejtegetés tulajdonképpen védelmet ad, ugyanis, ha nem mutatunk semmit, akkor igen kevés az esélye annak, hogy támadható legyen az Énünk. Minél többet mutatunk meg a másiknak, annál inkább kiszolgáltatottá válunk. Tulajdonképpen erről van szó. Az énvédő mechanizmusnak egy preventív, megelőzési viselkedése.
„És jöttek vala a nagy társadalom emberei, akik szervezkedni kezdenének hajdanán.”
Az alap társadalom létrejöttének is az a problematikája, hogy alapvetően senki sem őszinte benne. Egyre több felé kell figyelni, egyre több emberrel kommunikálunk, egyre több embertől kell megvédeni magunkat. A társadalom csupán keretet ad ennek gyakorlására. De tulajdonképpen van egy lényeges elem ebben a kommunikációban. Ez a lényeges pont pedig a következő: Az emberek találkoznak egymással. A nyelv mint az emberi kommunikáció eszköze csupán úgy működik, hogy az emberek beszélnek egymással. Természetesen kiegészül nonverbális elemekkel is, gesztusokkal, hanglejtéssel, metakommunikációval, ami részlegesen teljessé teszi a dolgot.
„És jött vala Bell, aki nagy dolgot adományoza az emberiségnek, távbeszélőt.”
Érdekes. Eredetileg azért lett kitalálva a telefon, hogy két ember, akik között mondjuk egy óceán van, is tudjon egymással beszélni. Ki hitte volna, hogy ez az alapjában jól kigondolt eszköz egy szörnyű, egy rettenetes dolgot fog eredményezni. Van egy olyan dolog, ami mögé tökéletesen el lehet bújni. Mára már egyértelművé vált számomra, hogy a telefon az egy rettentően rossz képződmény. A célja jó, de ma már nem arra használjuk. A telefon mögé el lehet bújni. A telefon létrehozza azt a fajta kommunikációt, amihez már nem szükséges találkozni. Itt természetesen a kézzel írt levélre is gondolok, mert azt is lehet használni ilyen céllal. De maradjunk a telefonnál! Mit csinál a telefon? Beszél. Igen, beszél, de a telefon beszél vagy a vonal túloldalán feltételezett személy? Hát igen, a valóság az, hogy a telefon beszél. Az embert csak odaképzeljük. A telefon közvetít. Az ember csak az elmébe feltételeződik. A hang még megvan, a jelenlét elmúlt, és természetesen a nonverbális kommunikáció nagyrészt eltűnik, helyette elektromos vezetékek jelennek meg. A hangot még halljuk.
„És megjelent vala az sortmesszídzsszisztem, és később az internetes csevegés.”
Etűnik a hang, a feltételezés is egyre erősebb fantáziát kíván. Nonverbalitás nulla illetve szmájlikkal próbáljuk meg traktálni a fogadó félt. Itt már gyakorlatilag teljes egészében kimondhatjuk, hogy kommunikáció leredukálódott. A feleknek nem kell találkozniuk, nem kell megerőltetni a gondolkodó apparátusukat. Nem kell feleslegesen rezegtetni a hangszálaikat, hanem csak a kezükbe veszik a közvetítő eszközt, és nagyon-nagyon nehezen kell emelgetni az ujjaikat. Mindebből a fogadó fél csak az eredményt észleli. Az eredmény az üzenet megérkezése bármelyik ilyen eszközökkel dolgozó médium közvetítése által. Az Én eltűnik, csupán karakterek maradtak.
Az emberek egy géppel kommunikálnak, ha lehet egyáltalán így nevezni ezt a folyamatot. A géppel beszélik meg a problémájukat. Lehet azzal jönni, hogy személyesen is találkoznak, de meglátjátok drága barátaim, hogy el fog tűnni a találkozás is. Szinte már kiteljesedett az énvédő mechanizmus. A világon semmit nem tudnak meg rólam az emberek. Néhány karaktert mutatok magamból, ami természetesen nem én vagyok. Karakterek fognak találkozni, a karakterek fognak egymással baszni, a karakterek fogják megbeszélni az aznapi teendőket, a karaktereket rúgják ki a munkahelyről! Innentől apokaliptikus hangulatba csap át a mondanivaló. A jóslás tudományát jó alapokkal fogom művelni, csupán a racionális logika segítségével.
A józan észt segítségül hívva, ha eltűnnek a dolgok, és még marad valamennyi, és látjuk azt a tendenciát, hogy folyamatosan fogynak el a dolgok, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a maradék dolog is el fog tűnni. De ne is legyünk ennyire pesszimisták. Fogalmazzunk másképp: Át fog ez alakulni. Már most is a karakterek világa mögé egy embert képzelünk. Jó esetben még személyesen is ismerjük azt az embert. A fantáziánk működik. A fantáziánk kitalál, vetít egy lényt a karakterek mögé. Gyakorlatilag, ha egy gép írna valakinek valamit azt sem lehetne észre venni. Amögé is egy vetített, képzelt kép kerülne. A géppel beszélünk, a géppel kommunikálunk. A fantázia igen erősen dolgozik.
Nézzük tehát, hogy miből élünk: Van egy csökkenő tendenciát mutató emberi fél, ami természetesen az énvédő mechanizmus kiteljesedése, és van egy növekvő tendenciát mutató fantázia. Itt a nagy kérdés: Lehetséges-e, hogy a másik személy eltűnik, és a fantázia egy tökéletes személlyel kommunikál kizárólag az elmében? Nagyon beteg kérdésnek tűnik, amire az igen válasz nagyon elképzelhetetlen lenne. Vagyok annyira negatív, hogy kijelentsem, hogy lehetséges ez. A tudat képes eljutni egy ilyen tendencia mellett a skizofrénia egy modern szintjére, ahol már nem a géppel társalog, hanem a fejében létező valakivel. Ez a modern skizofrénia, amelynek már mi is részesei vagyunk. Tehát a jóslás fikciója megszűnik. Ma is találni bőven ilyen embert aki már részlegesen skizofrén állapotban van.
Ez a szomorú helyzet! Ja és le vagytok szarva! Megyek! Beszélgetek egy kicsit (magammal)!
