Előző írásom közben/után felvetette egyik olvasónk (Mandula) a következő néhány kérdést:

„Szerinted van szabad akarat? Vajon mennyire megszabott egy ember sorsa? És mennyi az a pici, amit változtathat rajta? És vajon ezt tudatosan teszi? Vagy öntudatlanul, ösztönösen sodródik egy "starttól a cél" eléréséig?” (Mandula)

Egy fontos idézet az előző írásból:

„Mivel csecsemőkorodtól fogva fokozatosan térsz a tudatodhoz, válsz függetlenné, változol, körülmények vibráló váltakozásával te magad is változol, de a múltad nem. Ezért ott van mindig az a hátad mögött, és Te csak egyre kevesebbet tudsz magadon változtatni, mert egyre fogy az időd. És mivel az életed elején nem vagy döntőképes, a körülményeket nem tudod változtatni minden esetben, ezért nem Te döntöd el, hogy ki vagy, hanem az adott. Te csak változtatni tudsz picit rajta. Te csak el tudod dönteni, hogy mivé szeretnél válni.” (Szilveszteri újjászületés)

Tehát felvetődik a szabad akarat igen fontos kérdése, ami igen fontos. Főleg az ilyen neoanarchista, szabadságra vágyó szubkultúrákban, de nyílván ezt az írást ők nem értenék meg.

Kezdjük egy olyan fontos körülménnyel, amit senki sem tud meghatározni a saját életében: a születése. Nem tudjuk meghatározni, hogy hova szülessünk, hogy mikor, hogy hogyan, milyen körülmények közé születünk, nem tudjuk meghatározni a szülész szaktudását, amivel világra segít minket. A születési körülményeinken kívül nem tudjuk meghatározni a családunkat, ahogy ez nemzet értelmében már kiderült keksz* magyarságtudatáról szóló írásában. Nem tudod meghatározni, hogy milyen színű legyen a hajad, a bőröd a szemed, hisz ezek mind genetikailag szüleinktől származnak. Nem tudod meghatározni családod lakhatási körülményeit, anyagi helyzetét, neveléshez való hozzáállását, etetését, viselkedését.

Tehát születünk valahová, valamilyen körülmények közé. Életünknek van egy olyan szakasza, melyben teljesen öntudatlanok vagyunk, a véleményalkotás, a gondolkodás kifejezőeszközeit (bizonyos jelbeszédek, beszéd, kommunikáció) tanuljuk. Nem tudunk magunkról. Agyunk fejlődik, kialakulnak benne a szükséges struktúrák. Éppen ezért van az is, hogy nem emlékszünk féléves korunkra. Az önreflexió megjelenésének a jele az emlékek kialakulása. Ahogy előzőleg írtam kialakul egy olyan Én, amely a körülményektől meghatározott, és csak egy öntudatlan állapot után változtatgat magán.

Nos azt már gyakorlatilag megállapítottuk, hogy az öntudatlan állapotban, mivel nem vagy döntőképes, szabad akaratod sincsen. De megjelenik a tudat. Ezzel együtt megjelenik-e a szabad akarat is? Nem. Szomorú, de mégis így van. Viszont az olvasó talán nem elégszik meg ezzel, és igaza van, mert én sem. Hogyan alakul ki a tudat? A tudat a környezeti hatásokból alakul ki. Így óhatatlanul a környezet többé-kevésbé hatással van rá, tehát meghatározza a tudatunkat a tudathoz jutásunk forrása. Még egyszer figyelmeztetem az olvasót, hogy a környezetet nem tudjuk meghatározni a tudatlan állapotban. Tehát a tudatunk mástól függ gyakorlatilag teljesen, mert eleinte csak a környezet ad ingereket. 

A tudat kezdeti helyzetében szintén nem beszélhetünk szabad akarattól, mert az mástól függő. Később (Nem tudom pontosan, hogy melyik ember, melyik életszakaszában jön el ez a pillanat.) elérkezünk ahhoz a részhez, amikor gondolkodni kezdünk, saját belső világunkat építgetjük. Úgy gondolom, hogy ekkor a gondolati szabadság miatt az emberek képesek az önálló, mástól független gondolkodás megvalósítására. De azért valljuk be, hogy teljesen az sem szabad, mert sok dolog befolyásolhatja, hogy miről mit gondolunk, hogy éppen valamit akarunk-e vagy sem. Az akarat tulajdonképpen döntés. Amikor akarunk valamit, akkor tulajdonképpen sok dolog közül választunk, akarunk valamit. Hogy melyiket válasszuk, melyiket akarjuk választani? Nagyon egyszerű a válasz: bármelyiket. No de akkor itt szabad akartról van szó? Nem. Mi döntünk (döntés = akarás), de nem mi döntjük el, hogy mi közül választunk. Hogy jobban megvilágítsam ezt a döntés-akarás problémát bemutatok egy példát:

Alaphelyzet: Serdülő kislánynak van egy a szülők számára elfogadhatatlan barátja, akivel együtt szeretne hálni. A szülők megtiltják neki. Tegyük fel, hogy a lánynak szabad akarata van: 1) elfogadja a szülők döntését; 2) megpróbálja őket rábeszélni; 3) megszökik 4) főbe lövi magát 5); 6); 7) stb… De nem tudja választani azt, hogy mondjuk „iszom egy Holstent!”, mert annak semmi köze nincs a problémához. Amik közül választhat, azok adottak, nem ő választja.

Lépten-nyomon az ember életében döntéseket kell meghoznia, az akaratától függ, hogy melyiket választja. A környezet adott, nem tudod megváltoztatni. Vannak szükségleteid, amiket ki kell elégíteni. Mondhatod azt, hogy márpedig te élsz a szabadságoddal, és nem mész el wc-re, de akkor is csak A és B közül választottál. C esetleg az lenne, hogy wc helyett főzöl egy húslevest. De az nem döntés a szaráskényszerre. Szeretném, ha az olvasó nem süllyedne le teljesen lelki bugyraiba, de sajnos tovább kell nyomnom lefelé a trutyiba, mert az egy dolog, hogy csak megadott dolgok közül dönthetsz, de hogy döntened kelljen, ahhoz egy választásnak meg kell fogalmazódnia, ami sajnos megint csak nem tőled függ, mert nem te döntöd el, hogy most éppen miről kell döntést hoznod. A környezet dönt, hogy milyen választást tár eléd.

Az előző hablatyból a legfontosabb, amit ki kell emelnem, hogy nincs szabad akaratod! A legtöbb esetben nincs… De mi van azzal a kis esettel? Mi az a kis eset? Véleményem szerint azok az esetek tartoznak ide, amik semmitől sem függnek, semmi sem indukálja őket. Nevezzük spontán ötleteknek. Tehát a tinilányos példában a szabad akarat megnyilvánulása tulajdonképpen lehetne az, hogy „iszom egy Holstent”. Spontán ötlet lenne most az én esetemben, ha egyszer csak kimennék az utcára és dobnék egy tigrisbukfencet. Tehát van szabad akarat, van szabad akarata az embernek, de csak nagyon kevés esetben tudja az ember használni, mert a használata spontán jön. Azért örüljünk egy kicsit, hogy ezt legalább nem irányítja senki/semmi!