A mai világban, ahol a fejlődés uralkodik, érdekes helyzetben van a tudomány. Az össznépességhez viszonyítva kevesen művelik ezt a területet. Nevezhetjük ezeket az embereket értelmiségnek is, de ez egy kicsit furcsa kifejezés számomra, mert ismerek pár embert, akik kutatással foglalkoznak, és hát finoman fogalmazva nem nevezhetők értelmesnek. A lényeg, hogy van egy viszonylag kis réteg, aki ilyen-olyan kutatással foglalkozik a tudomány (itt azokra a területekre gondolok, amelyek természettudomány jellegűek) számos területén. Lényegében ez a réteg szolgálja ki azt az igényt, hogy a fejlődés biztosított legyen. Eredetileg a jó célt szolgálja. De természetesen vissza is lehet vele élni, mint mindennel.

    1) Ez az első pont nem lesz újdonság annak, aki egy kicsit is foglalkozott már az evolúcióval. A tudomány fejlődése kiszolgálja az embereket, bizonyos biztonsági szférát ad. Amint már említettem korábbi írásomban, ha valakit kiszolgálnak, az a valaki egyszerűsödik, egy fokkal primitívebb lesz. De ez csak akkor igaz, ha a kiszolgálás állandóvá válik, és ha még nem csinálta meg egyszer legalább az életében az adott ember. A kiszolgálás egyszerűsít, specializál minket. Kevesebb területen leszünk otthon az életben. Itt jön a képbe az evolúció: Ha fokozatosan primitívebb, egyszerűbb lesz az ember, ha a jelenlegi helyzetet figyelembe véve mindenre meglesz a szükséges reakciója, ha már a választás kényszere csak egy elemre korlátozódhat, akkor bekövetkezhet az evolúció természetes szelekciójának nevezett eseménye. Ugyanis minél jobban specializálódott egy faj az adott környezetéhez, annál inkább nagyobb a valószínűsége, hogy olyan természeti változás következik be, ami a faj legtöbb szervezet nem visel el, azaz elpusztul. A tudomány, ahogy már említettem, ezt a specializálódást egészíti ki. Miért is kutatunk, ha hosszútávon veszélyt jelent ez számunkra? A válasz igen egyszerű: A jobb életszínvonal miatt. De ez rossz. De ezt a pórnépnek nem lehet megmagyarázni, mert ők csak a saját érdekeikre gondolnak. Nem foglalkoznak azzal, hogy ez a személyes életük leegyszerűsödésével jár, azaz elértéktelenedésével. De valakinek ez kell, és ezt szolgálja ki a tudomány.

    2) Most vizsgáljuk meg azt, hogy miért jó a kutatónak, hogy kutathat. A válasz igen egyszerű, még ha sokszor el is vakítja a kutatót, semmire. Ez azért is érdekes kijelentés, mert én magam is néhanapján kutatással foglalkozom. De valljuk be ez egy meglepő kijelentés. Általában egy valamire való kutatónak van egy érdeklődési területe, amit részletesen elemezget, vizsgálgat. Sokszor elgondolkozok azon, amikor én mint kutató gondolkodok egyes problémákon, hogy minden mindennel összefügg. Nehéz azt a szeletet kivágni ebből a területből, amit teljesen racionálisan a végtelen kutatgatás esélye nélkül, lehet szemlélni. Szerintem lehetetlen is. Mert oké mondjuk sejtbiológus vagyok, értem hogyan működnek a sejtek a mikroszkópos szinten, de fogalmam sincs a fehérjék funkciójáról, a különféle vegyületeknek nem tudoma szerepét a sejtben. Csak pár fontos mozzanatot ismerek, mindent nem. A helyzet az, hogy a tudósok a részleteket külön-külön ismerik, de egybe nem. Mert az lehetetlen lenne. ezt könyű is belátni. Miért érdekes az a kis rész, amit vizsgálunk, ha úgy is tudjuk, hogy az egészet sosem fogjuk felfogni, megérteni? Márpedig az ember sajátja, hogy mindig a teljességre törekszik. Ez akárhogy is jelenik meg egy-egy kutatóban, de mindig van arra esély, hogy kutató lekileg összezuhanjon. Itt jegyezném meg, hogy a legtöbb tudós a 4 történelmi egyház valamelyikéhez tartozik, és komolyan is hisz benne. Igazuk is van, ha nem akarnak meghalni idegösszeroppanásban...

A fentiek végiggondolásából az derül ki, hogy a tudomány gyakorlatilag egy tök felesleges dolog. Miért is műveljük? Hobbi? Pénzkeresési lehetőség? Érdekesség? A társadalom kiszolgálása? Nem tudni, de az biztos, hogy felesleges és ártalmas...