Ebben a cikkben a személyiségfejlődésben, az életkori szakaszokban és az ezekből fakadó feladatokban, szerepekben létező zavarról fejtem ki negatív gondolataimat. Elsősorban a 18-25 év közötti ifjúkat, fiatalokat, előfelnőtteket (vagy én már nem is tudom, milyen kifejezés illik rájuk) jellemző probléma – lévén hogy a felnőtt világba való belépés hibáiról van szó.
Először is szükséges a címben megnevezett két szó értelmezése. A pszichológia, a szociológia vagy akár a pedagógia is egyaránt használja ezeket a fogalmakat. A kulturpubertás kifejezést azért vezették be, mert a fogyasztói társadalom sajátosságai, a meghosszabbodott és tömegessé vált oktatás (felsőoktatás, felnőttoktatás, továbbképzések, OKJ-s képzések) miatt kitolódott a serdülők (=pubertások) életkora. Azaz 18-25 éves ifjak úgy viselkednek, mint a középiskolások (semmi fejlődés, javulás, változás nem tapasztalható náluk). Tehát a jelenség kulturális-társadalmi okokra vezethető vissza (ezekről később). A ’parkolópályás’ jelzőt szorosan összeköthetjük velük. Ezt a kifejezést is több tudomány használja, és arra a jelenségre utalnak, hogy ezek a fiatalok félreállnak a parkolópályára és nem képesek bekapcsolódni a társadalmi munkamegosztás, a felnőttség forgalmas világába. Ezt úgy érik el, hogy különböző elfoglaltságokat választanak (lsd. képzések, újabb és újabb felsőoktatási szakok folyamatos fogyasztói…), amikkel mesterségesen halogatják ezt a felnőttségbe való belépést.
És még egy jelenség, ami sajátos, ellentmondásos színezetet ad az egész problématerületnek: az akceleráció. Ez testi és lelki felgyorsulást jelent. Azaz egyre hamarabb érnek a pubertások (13-18 év), prepubertások (10-13 év). Például a menstruáció első időpontja száz éve még 15,5 év volt, ma 12,5 év, de egyre hamarabb élnek meg olyan tapasztalatokat, helyzeteket, amik a lelki életüket is felgyorsítja. Ezek okairól is egy kicsit később. Tehát egyre gyorsabban éretté válnak a felnőttség feladatára, mégis kitolódik ennek az elvállalása. Ezt értem én ellentmondásos helyzet alatt.
Már annyit emlegettem, így esedékessé válik az okok feltárása. Nem vállalkozhatom a teljességre, csak felvetek pár lehetségest. Említettem, hogy társadalmi-kulturális okai vannak elsősorban. Ez a viszonylagos jobb életkörülményeket, megfelelő (akár eltúlzott) táplálkozást, a felgyorsult életritmust jelenti. Ezek alapján adott a biztonságos testi alap, és a gyerekek képesek az ingergazdag környezet hatásait befogadni, arra koncentrálni. Tehát olyan élményeken mennek keresztül, amik egy-egy nagy löketet adnak a személyiségfejlődésük menetének. Ezért érik el hamar a serdültség, s akár a felnőttség potencionális állapotát. Az, hogy mégsem lépnek be, a parkolópályázás következménye. Erre pedig megvan a lehetőségük, mert a szülők állják a díjakat, a társadalom elfogadja (sőt büszke is rájuk, hogy ennyit tanulnak). Sőt a mai világban meg is van az ütő kártyájuk: azért tanulnak ennyit, hogy „több lábon álljanak”, „versenyképesek legyenek”… Persze ezek álindokok, amiket át sem gondolnak.
De akkor mit csinálnak ahelyett, hogy a felnőttség feladatait végeznék (de legalábbis gyakorolnák azt)? Mert hogy nem tanulnak, nem fejlesztik magukat, nem alapozzák meg a jövőjüket, az biztos. A válasz: Buli, haverok, vodka! Azaz az önirányítás parányi felsejlése sem látszik, ehelyett folytatják a középiskolában megszokott üres életritmust tevékenység, alkotás, mélység nélkül. Csak mindezt még nagyobb szabadsággal. Szegény szülők otthon gürcölnek, hogy küldhessék a pénzt a nagyvárosban tanuló gyereküknek, akiről szentül hiszik, hogy valami értékeset tesz. Hát értékes koktélokat és röviditalokat fogyaszt mindebből (sőt a Diákhitele egy részéből is). Az emberi kapcsolatai is olyan kidolgozatlanok, mint egy 12 évesnek, a párkapcsolatai is változnak havonta. Ráadásul nem képes azokra az alaptechnikákra sem, amelyek egy önálló család fenntartásához kell (főzés, javítás, életrend, beosztás stb…). A munkáról elég homályos fogalmai vannak. Főnök, igen az szeretne majd egyszer lenni. Mondjuk úgy a tanulmányai befejezése után rögtön (az lehet 29-35 év körül lesz?). Azt hiszi, hogy az majd olyan lesz, mint a diákszövetkezetes munkák. „Nyáron pár szórólapot bedobok a kukába, s aztán felveszem érte a pénzt”. stb. stb.
A felnőttség kritériumai egy másik cikk témája, de szorosan ideköthető. Előzetesen csak annyit, hogy az életkori, testi, szexuális és morális jellemzők mellett igazán a pszichikus mutatók döntik el. Abban pedig nagyon nagy hiányosságok vannak, hiszen még kulturpubertások.
És hogy mi a következménye? Elég szomorú kép: félek, hogy akik akkor nem tudták ezt a belenövést elkövetni, mikor itt az ideje, azok később se fogják tökéletesen elsajátítani a felnőtt szerepét. Pubertásszülők lesznek, megbízhatatlan munkaerők, alkotásra képtelen személyek. Kati nénik, Feri bácsik, akik a gyereket rábízzák a nagyira, s aztán 35-40-45 évesen is bulizni járnak, a munkát utálják, s ennyi az életük…
