Negatív

 

Régen kiterített ponyvákon árulták a silányabbnál silányabb minőségű könyvpróbálkozásokat – innen az elnevezése minden olyan műalkotás-utánzatnak, amely erős elnézéssel sem sorolható a szépirodalomba (a mai utódja a Romana-féle romantikus könyvek). A mai XXI. századi szemétdombon is megjelennek az ilyen rövidéltű „alkotások”. Csak az információhordozó változott meg: ma már filmeken látunk ilyesmit a legtöbbször. Ha címeket kell mondanom, akkor Amerikai Pite, Cool Túra, Szex-csajok-blaba (nem kínzom magamat több ilyen film címének felidézésével). Ezek ugyanúgy, mint történelmi előzményeik, egy műveletlen célközönségnek (szép nagy tábor) szólnak. A hasonlóság miatt nevezem el ponyvafilmeknek. Értéktelen, igénytelen időpazarlás...

Innen loptam: http://banksy.co.uk/

Mindenki gondoljon, amit szeretne. De ez van!

 

„Mint a népmesében, ahol a Nap és a Szél veszekszik, és az utóbbi óriás fuvallatot fúj, úgy repít most is a fogyasztói társadalom mocska háborúba minket. A vegyszer-fiolák hadserege már felállt, lakásajtónk előtt sorakozik, és soha-nem-ismert erejével a végső csapásra készül. Szegény Föld anyánk már alig tud sóhajtani is.” /A 77 legszebb Tesco gazdaságos népmese, 2010/

Előfordul az a hétköznapi helyzet, hogy valaki valakinek engedelmességgel tartozik. Olyan értelemben gondolom ezt, hogy ha egy főnök vagy szülő megkéri az alkalmazottját, vagy gyerekét, akkor az megteszi azt, amit kérnek tőle. Kötelességekben élünk, szabadság nincs. Ez mindenki számára egyértelmű talán. Akárhogy is ellenkezünk mindig van valamilyen feladatunk, aminek elvégzését zsigerből kötelezőnek érezzük. Tegyük fel, hogy el is végezzük a feladatot, hogy elégedett legyen velünk az, aki a feladatot kirótta ránk. Kötelességekben élni korántsem olyan egyszerű, de korlátlan szabadságot nyújthat. Ezt már kifejtettem korábban.

Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy manapság a mai világban a gyilkosság, az ölés egy hétköznapi kifejezés hétköznapi tartalommal. Ma elvenni valakinek az életét az gyakorlatilag azzal egyenértékű, hogy lemegyünk a boltba kenyérért. A háború, a fegyverek hétköznapjaink átlagos eseményévé váltak. Akár a híradóból, ahol mellesleg csak negatív eseményeket közöl velünk szellő pityu, akár a gyerekek a mindenféle számítógépes játékokból. Mindenki már hedsátot akar osztogatni az utcán is. Általánosan elfogadott tény, hogy ámériká bombáz egy országot. Az európaiak meg nyalják a seggüket, mert kiküldenek jelképesen 30 katonát.

Sajnos a mai globalizálódó világban az emberi kapcsolatok egyre jobban elhidegülnek. Ennek legnagyobb károsultjai az idős emberek, a nyugdíjba vonultak, hiszen a többévezredes funkcióik (pl. felhalmozott tudás és élettapasztalat átadása) mára érvényüket vesztették. Sokak számára nyűg, kolonc az ilyen ember, pedig lehetne ellene mit tenni. Különösen káros, hogy fölöslegesnek érzik magukat, ugyanis az eriksoni pszichoszociális fejlődéselmélet szerint ennek az életstádiumnak az a legnagyobb kihívása, hogy megtalálják az integritást, és ne essenek kétségbe az eddigi életükkel kapcsolatban. Megpróbálják korábbi tapasztalataikat értelmezni és meggyőzni magukat, hogy az életük értelmes volt. Sok szempontból van probléma az idős emberekkel (pl. gazdasági ellátás, egészségük…), itt most a lelki életük problémáival foglalkozunk.

A nagy port kavart, és elhíresült cikkem („A magyarságtudat-nélküliségemről”) kommentjei közt kibontakozó vitában több hozzászólásomban hozzáfűztem a bejegyzésemhez, kiegészítettem azt. A negativ.blog.hu szerkesztőjének (mocsokdream) kérésére egy külön posztban összefoglalom a fontosabbnak vélt hozzászólásaimat, hogy teljesebb legyen a kép (és újabb vitákra adjon okot…). FIGYELEM!!!! Ez a bejegyzés nem önmagában értendő, hanem szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Aki azt nem olvasta volna, most tegye meg! Én pedig pontokba szedve közlöm a véleményeimet:

Nekem nem dobban meg jobban a szívem, ha felharsan a magyar himnusz. Én nem szurkolok egy csapatnak/sportolónak csak azért, mert magyar (fontosabb, hogy mennyire ember, mennyire felkészült, sportszerű-e). Vissza kell tartanom a nevetésem, ha valaki Wass Albert-verset szaval. A magyar irodalmi alkotásokat nem tartom jobbnak a világirodalminál csak azért, mert magyar ember írta (a minősége nem ettől függ, hanem az írótól). És legfőképpen: viták, beszélgetések közben nem verem a mellem, hogy én magyar vagyok. Pedig a személyim nemzetisége rovatába ez van írva. Én mégsem vagyok erre büszke, pontosabban egyáltalán nem jelent semmit nekem. Az, hogy negatív érzéssel tölt el ennek a szónak a tudata, az azoknak köszönhető, akik átestek a ló másik oldalára, és a magyar zászló lengetése közben üvöltözik (de úgy, hogy a nyáluk is fröcsög) a magyar jelszavakat (teszik ezt meccsen, tüntetésen, osztályteremben a személyes viták közben stb.). Igen, a helyzet az, hogy nincs magyarságtudatom.

Gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, hogy ki számít szabad embernek a mai világban. A fanatikus globalizációellenes emberek a legpesszimistább emberek, mert azt állítják, hogy ma már minden ember korlátozott. Ugyanezt állítják a keleti vallások hívei, akik a testet egyenesen börtönként fogják fel. Vannak, akik pedig a legszabadabb embereknek hiszik magukat csakis azért, mert piros tarajuk van… Valaki pedig nem is foglalkozik a problémával, mert nem érdekli, vagy csak nem vesz tudomást róla, mert nincs meg arra a képessége, hogy gondolkozzon a saját életéről.

 „Miért nem pozitív?” – kaptuk már többször az ehhez hasonló kérdéseket a negativ.blog.hu oldal kapcsán. Ezért úgy érzem, én is egy kis magyarázattal tartozom (illett volna nekem is az első cikkeim között egyfajta „árszpoétikát” írnom). Szóval miért is kell negatívnak lennünk?

Azért, mert a pozitív jóval életképtelenebb a negatívnál. A pozitív ember kényelmesen hátradől a foteljában (van neki nem is egy!), és mindennel megelégedve nincs már mit tennie, csak nosztalgiázik a szép dolgokon és ellágyul a Jó látványától. Ő a Jón élősködik, nem tesz érte semmit. Éppen ezért felületes, kritika nélküli gondolkodása percről percre egyre jobban rozsdásodik, és ez egyenesen vezet az értelmetlen vegetálásáig.

Sajnos még nagyon sok negatív élményem és gondolatom van a mai magyar felsőoktatásról. Hangulataláfestésként nézzünk bele a következő videókba (elég hosszúak, ezért elég belőlük rövidebb szakaszt is megízlelni)

 

Nem, nem a legújabb történészeti, régészeti felfedezésről van szó, csupán az emberi műveletlenség egyik szélsőséges esetével állunk szembe. Ami önmagában még nem is akkora tragédia, hiszen ez így van rendjén: vannak okosabbak és vannak kevésbé azok (itt most nagyon visszafogtam magam, hogy nehogy más kifejezést használjak, de igény szerint behelyettesíthető a barmok, buták, vegetáló szarkupacok vagy ezek durvább változatai – keksz*). Kölcsönösen feltételezik egymást, mert az előbb említett (és sokféle jelzővel illethető) csoporthoz viszonyítva érnek többet az értelmesebbek. Ez tiszta. Mi akkor hát a bajom ezzel? Az, hogy felborult az egyensúly, és nem úgy működnek a dolgok, ahogy kellene. Az, hogy a buta emberek tömege ahelyett, hogy egy szakmát alaposan és becsületesen (!) kitanuljon, felsőoktatási babérokra tör! Egyetemek és főiskolák vannak megtömve ilyen emberekkel. Mert hát ugye a fejpénz miatt mindegy, hogy ki jön, csak meglegyen a maximális létszám, ami után a felsőoktatási intézmény bezsebelheti a maximális támogatást… És még az se számít, hogy azokra a szakokra, amelyekre felvesznek ennyi embert, egyáltalán szükség van-e (ld. a többszörösen túlképző, népszerűbb szakok)…

A mai világban, ahol a fejlődés uralkodik, érdekes helyzetben van a tudomány. Az össznépességhez viszonyítva kevesen művelik ezt a területet. Nevezhetjük ezeket az embereket értelmiségnek is, de ez egy kicsit furcsa kifejezés számomra, mert ismerek pár embert, akik kutatással foglalkoznak, és hát finoman fogalmazva nem nevezhetők értelmesnek. A lényeg, hogy van egy viszonylag kis réteg, aki ilyen-olyan kutatással foglalkozik a tudomány (itt azokra a területekre gondolok, amelyek természettudomány jellegűek) számos területén. Lényegében ez a réteg szolgálja ki azt az igényt, hogy a fejlődés biztosított legyen. Eredetileg a jó célt szolgálja. De természetesen vissza is lehet vele élni, mint mindennel.

 

Na csak nem fogadja meg a tanácsot a kedves Olvasó, és (mint a kisgyerekek) csak azért is megnézi, mi van a tiltott dobozkában! Jól van! Akkor már ne hagyja abba, mert ebben a cikkben a média (újság, reklám) és az üzletek befolyásolási technikái közül csipegethet. Talán ezek megismerésével legközelebb nem dől be az ilyen könnyen, és nem lesz egy bábu, akit az üzleti érdekek mozgatnak. Lesz köztük átlátszó és ócska trükk, de összetettebb és nehezebben kivédhető is. Nem egyfajta reklámpszichológia, de aki ért hozzá, kommentben ossza meg velünk ismereteit!

 

Napjainkban a sok szektás és kisegyházas hitbuzgóság mellett megtalálható az ateisták népes csoportja is. Kezdjük talán azzal, hogy mit is jelent ateistának lenni. A lényeg, hogy nem hisznek semmilyen természetfeletti erőben, istenségben, nevezzük bárhogyan. Vagy azért nem hisznek, mert nem látják bizonyítottnak a tényt, vagy azért nem, mert egyszerűen csak nem hisznek. Ez a "nem-hit" lehet azért, mert nem foglalkoztatják ilyen dolgok, teljesen hidegen hagyják. De pont ellenkezőleg is elképzelhető a dolog, valaki pusztán azért lesz ateista, mert túlságosan is sokat foglalkozott az ilyen dolgokkal.

 

Ebben a cikkben a személyiségfejlődésben, az életkori szakaszokban és az ezekből fakadó feladatokban, szerepekben létező zavarról fejtem  ki negatív gondolataimat. Elsősorban a 18-25 év közötti ifjúkat, fiatalokat, előfelnőtteket (vagy én már nem is tudom, milyen kifejezés illik rájuk) jellemző probléma – lévén hogy a felnőtt világba való belépés hibáiról van szó.

 

Gyakran van olyan kérdésem, ami a miértet feszegeti, mert nem tudom felfogni. De lehet, hogy ez csak az én szegénységi bizonyítványom...

Sokszor, szinte minden nap , találkozunk olyan hirdetésekkel, amelyekben a következő fogalomcikkeket fedezzük fel: "...egy hét alatt angolul...", "...már az első hajmosás után...", "...2 hét alatt 15 kilógramm..." Monadom sem kell, hogy mindenkinek a figyelmét felkeltik az ilyen és ehhez hasonló mondatfoszlányok.

2 rövidebb esszé elgondolkoztató tartalommal!

 

 

A negativ.blog.hu oldalon felvázolt problémák egyik alapvető okáról fejtem ki a gondolataimat. Nevezetesen az önismeret hiányáról, arról, hogy sokan nem tudják objektíven szemlélni magukat. Ennek hiányában pedig ne csodálkozzunk azon, hogy bábként mozgatnak bennünket, befolyásolási technikákkal úgy irányítják a döntéseinket, választásainkat, ahogy csak az üzleti érdekeik megkívánják.